Előzmények - április 2019

1
Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is
2
600 ezer forintot is kivehetnek a zsebünkből az ingatlanos csalók

Nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanokra is

Az ingatlanpiac a fénykorát éli, Budapest egész területén megnövekedett az adásvételek száma. Ma már az sem számít ritkaságnak, hogy magánszemélyek vásárolnak 100 millió forint értékű lakásokat. Budán lassan árplafon közelít, az agglomerációt pedig húzza magával a főváros. Továbbra is van kereslet Budapest minden pontján ingatlanokra, de idén a nagyobb értékű lakások piaca is megmozdult. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, ma már könnyebben találnak gazdára a 80-100-200 millió forintos ingatlanok is. „Nemcsak cégek vásárolnak, hanem magánszemélyek is. Ez egy olyan szegmens, ami korábban stagnált, egyedinek számított, és inkább a közszereplők és a tehetős ügyfelek vásároltak ekkora értékben. Ma már szélesebb réteg hajlandó megfizetni ezt az árat, határozottan nőtt a kereslet ebben a kategóriában is.” magyarázta a szakember. Mint fogalmazott, azt tapasztalják, hogy az 50-70 négyzetméteres budai lakások szintjén az egymilliós négyzetméterárral lassan plafonba ütköznek. „Ez azt jelenti, hogy ez az árkategória az, ahol az igazán jó adottságú lakásokat lehet csak gyorsan eladni. Saját zsebből …

Bővebben

600 ezer forintot is kivehetnek a zsebünkből az ingatlanos csalók

Az adásvételi szerződéseknél ritka a szándékos megtévesztés, de van néhány pont, amire érdemes figyelni. Az újépítésű ingatlanoknál előfordulhat, hogy a beruházó olyan okiratot írat alá az ügyfelekkel, ami lehetővé teszi, hogy ki tudjon szállni az üzletből. A bérleményeknél pedig a legnagyobb veszélyforrást azok a csalók jelentik, akik úgy veszik el, az adott esetben 600 ezer forintos kauciót az érdeklődőktől, hogy nem is az övék a lakás.A kilencvenes évek elején még ügyvéd sem kellett egy adásvételi szerződéshez, azóta sokat javult a helyzet és a földhivatal is jobban nyomon követi, hogy melyik ingatlannak milyen tulajdoni viszonya van, azon milyen terhek vannak, ezáltal a rendszer biztonságosnak mondható. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint üzleti stiklik viszont még ma is léteznek. „Az a tapasztalatunk, hogy az újépítésű ingatlanok terén vannak olyan beruházók, akik okos jogi szerződések által olyan lehetőséget teremtenek elő maguknak, hogy ha az ár nő, akkor időben ki tudjanak szállni az üzletből anélkül, hogy bármilyen veszteség …

Bővebben

Get Widget